Remenyik Sandor Akarom

Saturday, 05-Nov-22 00:00:05 UTC
  1. Fekete István Általános Iskola És Előkészítő Szakiskola
  2. fendt-936-vario
  3. Remenyik Sandor Akarom

Egy lángot adok, ápold, add tovább, És gondozd híven. Egy lángot adok, - én is kaptam azt Messziről, mint egy mennyei vigaszt, Egy lángot, amely forraszt s összefűz, Én jártam Vesta ledőlt templomában, Az örök-égő lángot ott találtam, S a lelkem lett a fehér Vesta-szűz. Földindulás volt, megindult a hegy, És eltemette a kis templomot, De a lángot nem bírta eltemetni, Én égve leltem ott; És hozzá imádkoztam s benne hittem S mint a lovag a Szent Sírról a gyertyát. Én égve hazavittem. Azóta szívem mélyén ég, ragyog A viharfújta, széllengette láng, És el nem oltják semmi viharok. És lidércfénnyel álmodik a láp, És örök tűzzel álmodik a szívem. Egy lángot adok, ápold, add tovább És gondozd híven... Köszönt egy ember... Köszönt egy ember: "Egészséggel járjon". "Adjon Isten",... feleltem halkan én. Köd ült, csend ült az elhagyatott tájon, S szürke varjak egy száraz jegenyén. Mint valami fogadás, esküvés, A ködben úgy koppant tompán a szó, Aztán két összedobbant szívverés, Elvált, mint óceánon két hajó.

  1. Reményik Sándor 25 legszebb verse - Magyar versek
  2. Reményik Sándor: Akarom - Csendes Percek

Reményik Sándor 25 legszebb verse - Magyar versek

  1. Marika oldala - Versek / Reményik Sándor
  2. FIFA 2018 VB - Videómegjelenítő | M4 Sport
  3. Reményik Sándor: Akarom - Csendes Percek
  4. Az este verse - Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz! - IgenÉlet.hu

Ó, karszti sors; ó, karszti temetés…Te is, testvérem, karszti sorsodatFogadd el, s védd meg karszti földedet, Azt a sírodnak is kevés humuszt, Azt a pár négyzetméternyi helyet, S azt a fölséges Isten-lábnyomot, Mit a lavina minden rohamaEltörölni még sohasem tudott. Védd ezt a talpalatnyi telkedet, Cserépkancsódat és tűzhelyedet, Utolsó darab száraz kenyered! De azt aztán foggal, tíz körömmel. Démoni dühvel és őrült örömmel –Ahogy lehet…Ahogy lehet…1935. április 11. 7, Reményik Sándor: JégvirágMint egy kísértet, hófehérbe'Az ablakomon ibolyának lelke tán, De illattalan, színtelen. Rám néz sóhajtalan panasszal:Talán én téptem le tavasszal. Talán egy harangvirág lelke, De rajta jégből a lepel. A haranglábat: karcsú szárátNyáron – talán én törtem szavát elnémí itt van, – s megszólal legottan! Talán egy őszirózsa lelke, De kísértetesebb fehér:Ereiben megdermedettA nyári nedv, az őszi vér. Tekintetem reszketve méri:Nem tudom, mit vétettem néki! Holt virágokat ablakomraÍgy fest a lelkiismeret, S a halottakat mutogatvaKérdezi rendre: Ismered?!

Reményik Sándor: Akarom - Csendes Percek

Azt akarod, hogy levél legyek, És nyári napok gyötrelmes soránMegbarnítson majd perzselő heved, S hazámtól, fámtól eltépjen az ősz? Mit akarsz velem, örök napmeleg? Vagy talán abban nyugodjunk mi meg, Mi hervadásra ítélt levelek, Hogy forró, gyilkos órán árnyat adtunkValakinek, ki megpihent alattunk? 19, Reményik Sándor: Az eljövendőt várom…Már ledőlnek a lelkem tornyai, Miket a hiúság emelt, És porrá teszek minden cifra házat, És pusztasággá teszem e kebelt, Hol főlehajtva bujdos az alázat. E kongó pusztaságban, végtelen, Csillagtalan, adventi éjekenVárom az eljövendőt. A költő egyetlent, az igazit, nagyot, Akinek én csak szolgája vagyok, Aki majd tűzzel, lélekkel keresztelÉs hódít lanttal, karddal és kereszttel, Őt várom, őt, az igazit, nagyot, Mert én fáradt vagyok, Mert én gyenge vagyok, S ó, mert nem én vagyok az igazi! Az én bíborom: ronggyá foszlik el, Az én aranyam: ónná folyik szét, Nekem a mennyországom is pokol, S a szivárványom csupa szürkesé én muzsikám: "vén cigány" zenéje, Én érzem: ez a vé eljövendőt várom.

Ha majd úgy látod, minden elveszett: Inkább, semmint hordani itt a jármot, Szórd a szelekbe minden régi álmod; Ha úgy látod, hogy minden elveszett, Menj őserdőkön, tengereken túlra Ajánlani fel két munkás kezed. Menj hát, ha teheted. Itthon maradok én! Károgva és sötéten, Mint téli varjú száraz jegenyén. Még nem tudom: Jut-e nekem egy nyugalmas sarok, De itthon maradok. Leszek őrlő szú az idegen fában, Leszek az alj a felhajtott kupában, Az idegen vérben leszek a méreg, Miazma, láz, lappangó rút féreg, De itthon maradok! Akarok lenni a halálharang, Mely temet bár: halló fülekbe eseng És lázít: visszavenni a mienk! Akarok lenni a gyujtózsinór, A kanóc része, lángralobbant vér, Mely titkon kúszik tíz-száz évekig Hamuban, éjben. Míg a keservek lőporához ér És akkor...!! Még nem tudom: Jut-e nekem egy nyugalmas sarok, De addig, varjú a száraz jegenyén: Én itthon maradok. (1918. december 20. )