Monday, 07-Nov-22 04:44:02 UTC

Mire megszüljük egymásnak magunkat, kihordunk annyi kínt, kívül-belül, hogy elszakadni egyikünk se tudhat többé a másiktól: feltétlenül valljuk egymást, mint gyermekét az anyja. - S akkor, ha majd fájdalmak súlya nyom, fele bánatod én veszem magamra, és bűneid felét is vállalom. Mióta szeretlek, eszméletem minden percében rád emlékezem, álmomban is te őrzöl meg talán, rólad tudósít munka és magány, veled lep meg hajnalom, alkonyom, s hozzád megyek, ha tőled távozom. Nincs itt más lehetőség: lélek-fogytig a hűség. Szálai két szeretetnek végképp összeszövettek... És Penelopém vár odahaza, szövi a remény álom-szőnyegét. Nincs termő nyara, kacér tavasza, néki ez a telt öröklét elég, hogy el ne múljék tőle a varázs, mit érkezésem, a bizonytalan sajdít belé, s a halk vigasztalás, hogy csak őérte őrzöm meg magam. GARAI GÁBOR: ÖRÖM Mi élteti a fecskét fent az égben, halat a vízben, és a pávaszem- pillangót, ahogy nyitja-csukja szárnyát; a gyereket, ha fut, s merő vidámság? Mindent, mi mozog, mindent az öröm?

Könyv: Garai Gábor: Bizalom - Hernádi Antikvárium

Nélküled minden álom, csak éheztet parázslón, és nem old föl se kín, se kábulat; nélküled lassan össze- húzódik nyöszörögve az elkínzott, szemérmes öntudat. De általad ha mélyet lélegzem, újra élek, és szállok újra önmagam felett; s múlik tőlem a rontás - mások által vagyok más, s leszek a legtöbb: az egészben egy. /1976/ Garai Gábor: Hajnali metszet Szürke buszokból ömlik ki a hajnal hűvös és párás homlokú hada. Zörgő rekeszek közt pille-sóhajjal úszik a kenyér meleg illata. Roppan a tejboltban a kifli, lassú. langy kortyokban lényegül át a tej. Anyja karján egy gyerek messzehangzó ébredésére mozdony-kürt felel. Népes és gyors és otthonos az utca. Aki most még tömény álmát alussza, annak a kép délre porrá pereg szét: egy kék köpenyes férfi söpri össze, együtt a friss széllel, halkan fütyülve, a tegnap lomhán kóválygó szemetjét. /1974/ Garai Gábor: Arcraborulva Arcraborulva fekszem éjszakánként, mint a tarkónlőtt szökevény. Vallatom a beszűrődő sivár fényt: kinek, mikor és mit vétettem én?!

Ó, ha közös dolgok tevői, így tartanánk egymást, ilyen végzetes bizalommal egymás fogában s idegeiben! Ezrekbe fogódzók, ha hittel mondanánk, mint ők odafönn élik, hogy: a másik ügyéhez egész létemmel van közöm!... Forog, forog a nő a férfi foga közt - tompul a zene, csak dob kopog. - Valami gyors vég, bármi föloldás kellene! No most!... Földet ér a mutatvány. Fönt már a taps függönye leng. S ők ketten egyetlen groteszk bók szobrában állnak idelent. GARAI GÁBOR KIS CSODÁK A várva várt nagy csodák, többnyire - mire beteljesednek - elvesztik gyöngéd hamvasságukat; fénylő, pikkelyes felhámjukat levedlik, akár a kígyóbőrt, és nem marad más, csak a test laza csontozata, véres húsa, zsigerei, - aztán a jóllakottság lomha virágai kifakadnak - közönyös füst- virágok - és az "ennyi csupán az egész" görcsös kérdőjele? kunkorodik fel egy keserves ásításban. De áldottak a hétköznapi csodák, a váratlanok, a gyermekiek. Egy idegen asszony fagylaltot vesz neked, az idegen kölyöknek, s mire megköszönnéd, eltűnik a tömegben; fejed fölé hajlik egy katona-orvos: azt mondja, beteg vagy, pedig, tudja, pihenni vágysz csak; feléd röppen egy lány, és nyomban elszáll, csak annyit kér, ne felejtsd el őt soha... Az áldott kis csodák holdjai békén elúsznak előtted; s ami a lélekben marad, az már csupa csend, vagy fényes duruzsolás, gyöngéd hullámverése apályos tengereknek.

265Honalapítók266Asszony a napon267Dávid268Dávid könyve269Írás a falon277KoránkelőkBoldogtalanok281Roncsol a fagy, perzsel a nap282A halál tündérével284Június285Más tömeg286Ár ellen287Megtartó varázslat289Rokon-monológ290Zene az utcán291Héliopolisz292India, India294Testvéri arc295A mélybe-ugró296Szerelem-szobor297A Gangesz mellett298Kalkutta, 1970. március 15.

• Garai Gábor versek

És: - el ne hagyjatok, én is veletek maradok örökre. / VERSEK III. / Garai Gábor versei

Nem idézem tovább a szörnyű emlék részleteit, elég, hogy így esett: te sínyled azt, hogy van némely dolog, miben a sors kifog az emberen még. Ezt tudd, - de soha ne nyugodj bele! S bár futni nem fogsz a többi gyerekkel, s a táncolókat te csak bámulod majd, ne csüggedj, emlékezz mindig szavamra: ép jobblábat én, hiába, tenéked nem adhatok - de szárnyakat igen: alkoss jót s jól szeress, szeresd e népet! S nem sántikálni fogsz, de szállni szépen a fenntartó közösség közegében. /1958/ Garai Gábor: Ha a szerelem elhagyott Mert ha a szerelem elhagyott, kipattogzik arcodon vékony fehér rétegben a védtelenség, mint omló falon a salétrom; mert ha a szerelem elhagyott, csak loholsz az utcán szorongva, elbűvöl, s nyomban megaláz minden parázna szoknya; és nyelved száraz kőporban forog, ha elalszol, kifoszt az álom, ébren lábaid fércen rángatod; parázson jársz, parázson... És tarkódig felperzselődsz; tagjaid hamuként elomlanak, mozdulataidról az otthonosság arany páncélja leolvad. Vad fogaid élesen összeverődnek, tekinteted röpte kileng, és míg kívül a forróság emészt, belülről ráz a didergés... Mert ha megcsal, ha elhagy a kedves, azt elviselheted még, de jaj, ha veszni hagyod a magad érette való szerelmét!

  1. Szemész diszkont kft válság szemüvegdiszkont budapest
  2. Garai gábor bizalom
  3. Bizalom [antikvár]
  4. Garai Gábor: Bizalom - válogatott versek (*012) - Költészet - Könyv
  5. 100 tévhit a történelemben
  6. Thermál Hotel Szivek Berekfürdő - Szallas2.hu
  7. Frizurák 70 év felett online
  8. Cipzárcsere - Budapest IX. 9. kerület Ferencváros
  9. Bizalom · Garai Gábor · Könyv · Moly
  10. Fővárosi gázművek ügyfélszolgálat

Bizalom · Garai Gábor · Könyv · Moly

Első fejlődési szakasza közel egy évtizedet fog át. Az Ének gyógyulásért (1958) ugyanis – mintegy igazi bemutatkozásul – újra közli a megkésett Zsúfolt napok (1956) legjavát, sőt az onnan kimaradt korai versekből is válogat. Garai Gábor már az indulás pillanatában magas szintű költői technikát birtokol, de tartalmai még 882jórészt konvencionálisak, világa idilli nyugalmat áraszt, s ebben kevés a valós életanyag. Egy hangulat pontos rajza, valamely gyermekkori élmény vagy szociális színezetű emlékkép éles felidézése azonban már igazi költőt ígér (Eső, Gellérthegy, Gombaszedés, A kispolgár szól). A versek képanyaga jellegzetesen művészies (Jegenyék, Inota, Olvasztárok), s a művészi vértezettség és a tartózkodó hangnem egyfelől természetesen a sematizmussal szembeni védekezés. Ez azonban nem zárja ki, hogy ne tudjon felszabadultabban is hangot adni az új világ látványának (Tavaszi hírmondó, Új perlő zsoltár, Zsúfolt napok). E némileg stilizált nyugalmú valóságlátást csak a később publikált ekkori versek teszik teljessé: egyszerre hordoznak szorongást és bizalmat, illetve a jó ügy és a jó eszközök egymásra utaltságának igazát és tragikumát is megjelenítik (Nyugtalan óra, Novemberi éjszaka, Messzi verőfény, Tankréd, 1951–1955).

Mozdulatlan, mint a bálvány, gyér lomb szikár foglya, vedlett törzse csak mihaszna erényét ragyogja. Dögmadarak elkerülik, víjjog némasága, maga termi keselyűit önemésztő ága. Ha ki fának rendeltetett Magányos fa, dermedt, ágas karó, irgalmatlan ég aljába vertek. Magányos fa, terhe, kínja puszta földnek, égnek, nem te hagytad el az erdőt, az hagyott el téged. A fű a folyó te meg én A fű, a folyó, te meg én, szemed a reggel üvegén, idén egy végső korty meleg, egy törpe-kagyló-amulett, és koraősz és nyárutó siettető, karoltató, és vér-pihék a nap előtt, és fölcikázó evezők, aztán az est, s hogy nincs tovább, hogy vártalak négy nyáron át, s hogy halhatatlan a remény, s a fű, a folyó, te meg én. Mint kisgyermek Mint kisgyermek egy nagy pohár tejet úgy iszom tápláló szerelmedet és szétterjedsz bennem, Te hófehér: Te leszel már ereimben a vér s Te az eszmélet, Te a kábulat Te a világot rendező tudat míg lassan végleg átalakulok és élni már csak általad tudok: járni csak úgy, ha Te is lépsz velem szólni, ha Te szólítasz nevemen látni, ha két szemed el nem bocsát s kibírni ezt az örvénylő csodát csak úgy, ha sodrását Te csitítod Te bizonyos cél, Te tömény titok.